Lelkem titkai

A tökéletes szeretet nem ismer félelmet: mivel mindenét odaajándékozta, semmilye sem maradt, ami elveszíthetne. - Thomas Merton

Elgondolkodtam azon, mikor is mondhatjuk pontosan azt: szerelmes vagyok. Sokszor érezzük hirtelen ezt, aztán később rájövünk nem volt más, csak egyszerű vágy, múló fellángolás az egész.

Rákerestem a támára a Google-ban. Az alábbiakat találtam: 

A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló vonzalom.

Szerelem az, amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak Ő jár a fejedben, és hiába bánt, hiába gyilkol meg, nem tudsz haragudni rá. Mégis megölelnéd. Amikor olyat is megtennél, amit addig el sem tudtál volna képzelni.

Szerelem az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád. Mikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy mellette megnyugszol. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed... Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted,
gyűrötten, kócosan, mégis boldog vagy.

Szerelem az, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, és a szíved a torkodba ugrik, mikor hozzád ér. Amikor hírtelen mozdulatokkal magadhoz rántod, hogy érezd, fald, magadhoz láncold. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak őt kívánod.

Persze "A szerelem" meghatározása nem ennyire egyzerű, hiszen egy olyan érzésről beszélünk, ami mindenkinek mást jelent és mindenki8 másképpen él meg. Van aki soha nem tapasztalja meg, van aki többször is, van aki valóban átéli és van aki csak azt hiszi.

Amik itt felsorolásra kerültek, mind az "Én"-ről szól, és valóban a szerelem kezdetben önző dolog. Szeretünk valakit, azért, mert mi ettől jobban érezzük magunkat. És mi van a szerelmünk "tárgyával"? Mi a helyzet Vele? A szerelemnek, ha igaz és mély túl kell lépnie az önzésen azt hiszem.Miután megfogalmazódik mi is idézte elő és táplálja a szerelmet, el kell gondolkodni mit teszünk meg azért, hogy ez meg is maradjon.

Én köszönök minden csodás percet, amit vele tölthettem. Köszönöm, hogy megismerhettem azt az érzést, amit más nem adhat, nem pótolhat, ami nekem a boldogsággal egyenlő.

Mindent megtennék, hogy mindig mosolyogni lássam, hogy minden napja vidáman, "napsütéssel" induljon, és minden este mosollyal az arcán aludjon el. Mindent. Ha az kell, elengedem...mert szeretem. Már nem az a fontos mit adhat nekem, hanem, hogy mitől lesz boldog Ő.

Sokmindennek kellett történnie, hogy a félelmet, a fájdalmat elfelejtsem. Pedig mint minden nagy dolognak, ennek is egyszerű a megoldása. Gondold azt, nincs mit vesztened!Minden, ami innentől kezdve történik, csak ajándék lehet.

Egy új év, új lehetőségek!

Örülök, hogy vége lett, életem legrosszab éve volt. Erre mondják azt, hogy ennél már csak jobb jöhet.  Lássuk!

...BUMM!

...tak...

Tik...

...Des mots faciles des mots fragiles
c'était trop beau oui bien trop beau
mais c'est fini le temps des réves
les souvenirs se fanent aussi
quand on les oublie...

...Encore des mots toujours des mots
les mémes mots
Rien que des mots
Des mots magiques des mots tactiques
qui sonnent faux
Oui tellement faux
Rien ne t'arréte quand tu commences
si tu savais comme j'ai envie
d'un peu de silence...

Parole parole parole ...

Était de toute façon et laisser n'importe quoi, éternel arrivent que je vous aimerai.

...Hogyan fonjuk újra a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút? Vannak dolgok, amiket az idő sem képes helyrehozni olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek. ...

Szerelmes vagyok. Visszavonhatatlanul és menthetelenül. Sokszor úgy érzem ismét reménytelenül. Annyi mindent próbáltam már, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy végre KAPCSOLAT legyen a kapcsolatból. Nem tudom már mit tehetnék, minél közelebb próbálok jutni, annál jobban távolodik tőlem, már-már olyan érzésem van zaklatom. Minek higgyek, az ölelésének, vagy az "elfordulásnak"?

Ülök a gép előtt és nézem a fényképeit. Szinte látom, ahogy távolodik, messze, amíg teljesen eltűnik a szemem elől. És én ott maradok egyedül, a semmi közepén és még egy apró, kézzel fogható emlék sincs, amibe kapaszkodhatnék, amit megszoríthatnék. Olykor ordítani szeretnék, világgá kiáltani a kérdéseimet, hátha valaki tudja a miértekre a választ, hátha valaki segít végre. Aztán elcsitul a lelkem, összegömbölyödve végül elalszom és álmomban átélhetem újra azt az érzést, amit a karjaiban érezhetek, ahogy körbezár és kirekeszt minden gondot, bajt, s csak a melegség, a szeretet, a boldogság marad. Ezért érdemes. Ezért nem bírok elszakadni, ez az amit félek elveszítek, elfelejtek. Mégis talán épp ezért kellene ...

Ha nem szeret az ember, elég lehet a csók, a gyönyör. Ha szeret: nem elég. - Paul Géraldy

Egy csodaszép filmet láttam ma. Egy szerelem története, mely a sírig tart. Mesébe illő, mégis emberi. Szokatlansága abban rejlik, hogy nem ér véget az esküvőnél, hanem tovább megy és rávilágít az együttélés árnyoldalaira is. Törvényszerűen szívszorongató, könnyeket csal az ember szemébe, mint ahogyan kell ... mégis ... A címe: Szerelmünk lapjai.

Nem tudhatod előre, melyik lesz életed legfontosabb napja. Amiről azt hiszed, hogy fontos lesz, az úgysem olyan lesz, mint ahogyan elképzelted. Ez egy az átlagos napok közül. A legfontosabb nap is normálisan kezdődik. Azokat a napokat a végük teszi a legfontosabbá.

A napot, amikor elkötelezed magad valami vagy valaki iránt. A napot, amikor összetört a szíved. A napot, amikor megismerted a nagy Őt. A napot, amikor rájöttél, hogy nincs elég idő, mert örökké akarsz élni. Ezek a legfontosabb napok, a tökéletes napok.

Biztosan mindenki vett már rész szituációs játétkokon, a legtöbb ún. szakmai tréningnek alapvető eleme. Sokszor el is gondolkodunk helyzeteken. Mindkét esetben a történet azzal kezdődik, hogy: Tegyük fel - már csak az elmélet kedvéért -, hogy...

Nézzünk egy ilyen, első olvasatban abszurdnak tünő feltevést.

Tegyük fel, hogy bekerül a szervezetedbe, egy időzített bomba. A helyzetet az teszi érdekesebbé, hogy ennél többet nem is tudsz. Nem tudod mikor robban, és az sem biztos, hogy egyáltalán robbanni fog, mert lehet, hogy döglött ... vagy időben érkezik segítség ..., de ezek csak feltételezések. Ami biztos, hogy ott van, és hallod is az óra ketyegését... Tik...Tak... Mit teszel?

Mindenki másképpen reagálna ilyen helyzetben és abban is biztos vagyok, hogy kevesen tennék azt éles helyzetben, mint amit így elméletben gondolnak magukról. Először megfordul veled a világ, hiszen egy olyan problémával kerülsz szembe, ami konkrétan veled történik, azonban nem nagyon tudsz tenni ellene. Miután magadhoz térsz a sokkból - ha egyáltalán magadhoz térsz és nem a pánik uralja onnantól kezdve az életedet - minden átértékelődik, nagy elhatározások fogalmazódnak meg és akkor döntesz helyesen, ha ezeket tettek követik. Ha innentől kezdve úgy élsz, mintha minden perc az utolsó lenne. A dolgaid renbetételére, a vágyaid megvalósítására törekszel, a rossz dolgokon egyszerűen átlépsz és csak a jót engeded a közeledbe. Nem bonyolódsz hosszú, végeláthatatlan dolgokba, ami nem megy másra hagyod. Minden sürgőssé válik, hiszen bármikor kifuthatsz az időből ... vesztenivalód már nincs ... vagy mégis? Az elhatározás szép... működhet is, s ha az a bomba mégsem robban, akkor sem bánod meg, mert csak azokat váltottad valóra, ami egyébként is tervezve volt az életedben. Mégis, ha azt ez egyet, ami a leghőbb vágyad volt, amiért hitted, hogy érdemes volt élni nem sikerül beteljesíteni, a robbanás pillanatában azzal a tudattal távozol, hogy mégiscsak vesztettél.

Fáradt vagyok ... már nem tudom van-e értelme tovább ... belefáradtam(!?) Valahol, nagyon messze mintha lenne fény... mintha... de lesz erőm elmenni odáig?

És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. - J. R. Ward

Gyorsan telik az idő és nagyon lassan alakul ki az életem. Mozgalmas napokat élek meg, a rossz és a jó dolgok rohamosan váltják egymást, úgy csap át a helyzet hirtelen egyikből a másikba, hogy időm sincs feleszmélni. Annyi minden történt ez alatt az 1 hónap alatt, évekre is sok lenne. A költözés és a városi beilleszkedés nehézségein túl számtalan apróság nehezíteti a megnyugvást. Átgondolva mindenben van jó és rossz is.

- A ház fekvése miatt nem lehet felszerelni a parabolatükröt, így jelenleg tévéadás nincs a lakásban ... viszont nem is nagyon hiányzik, eddig is többnyire csak háttérzajként szolgált, legalább az árammal is spórolok.

- A fürdőszobában csöpög a melegvíz főcsapja, már-már inkább folyik ... viszont erre túl jó ellenpéldát nem tudok mondani, max. hogy még nem ázott el a lakás, mert nem felejtettem el elzárni, ha már nem volt rá szükség.

- Néhány konnektor is ráz a lakásban, valószinűleg elment a földelés ... viszont lehet hívni villanyszerelőt, aki megcsinálja:) Ez az előbbi pontra is érvényes, csak vízszerelővel, úgyhogy mégiscsak van jó oldala a dolognak, ha más nem az, hogy a költségek nem engem terhelnek.

- A munkahelyemen a dolgok elég rosszul indultak, valahogy minden összejött az első napokban ... viszont rendeződni látszik a dolog, kezdem magam ott is komfortosabban érezni.

- Nagyon sokáig úgy éreztem bekattanok itt a városban, egyszerűen nem találtam a helyem sem a lakásban, sem a munkahelyen, sehol ... ez is alakul, már nem megyek ki hányingerrel minden reggel az utcára és kezdem felfedezni a város szépségeit, kiváltképp azt, hogy milyen klassz kis helyen lakom (de azt hiszem erről már írtam korábban is).

- Egyik éjszaka, hajnali 2-kor arra ébredtem, hogy valaki erőteljesen próbálkozik bejönni a lakásba. Nagyon megijedtem, félig kómásan nem is nagyon tudtam mit csinálhatnék egyedül a feltételezett betörőkkel szemben. A félelemtől megdermedve álltam az előszobában amikor meghallottam, hogy egy ismerős hang (a szemközti szomszéd) nem túl csendesen perel valakivel, hogy mit is szeretne itt, merthogy nem itt lakik. A történet lényege, hogy egy erősen ittas állapotú úriember próbálta rámtörni az ajtót, miután eltévesztette a házszámot. Szó szerint! A beszélgetésből ugyanis világosan kiderült, hogy pár házzal odébb lakik emberünk... egy szikla gördült le rólam.

- A fiamat nem engedték 11. osztályba, újra kell járnia a 10.-et... viszont ez jó lecke neki és ő sem bánja annyira, mert most jobb lesz az átlaga, és arra a szakmára fog jelentkezni, amire eredetileg is akart, csak a gyatra eredménye miatt nem jutott be (legalábbis ezt mondja és ebben reménykedik).

- Tegnap elmentem egy barátnőmmel a Mekibe és ott felejetettem a táskámat. Először észre sem vettem. Sétáltunk a körúton, amikor odajött egy srác lejmolni. Jó arc volt, kertelés nélkül megmondta, hogy piára szeretne összehozni egy kis pénzt. Akkor vettem észre, hogy a táskám sehol. Persze rohantunk vissza a Mekibe... viszont a táskám meglett, semmi nem hiányzott belőle, szerencsére egy ottani dolgozó találta meg.

- Közel vagyok a kedvesemhez... viszont alig látom:( ez egyáltalán nem vidám és elég fájdalmas, meg ilyesmi...

Alapjában véve nem állíthatom, hogy üldöz a balszerencse. Talán eddig is voltak ilyen apró malőrök, csak nem figyeltem annyira oda rájuk. Ki tudja...

Az átalakulás érezhető, nemcsak megváltozott, de át is értékelődött minden ez alatt az időszak alatt. Jobban érzem már magam, kezdem elfogadni, kezdek beletörődni a helyzetbe...beletörődni...nem egy pozitív jelentésű szó. Majdnem olyan, mint az, hogy feladni. Van, hogy így is érzem. A hétköznapok, a munka, a lakás, a városi tömeg normálissá válik lassan. Felvettem a ritmust, egyre több sikerrel próbálgatok együtt mozogni a hullámzással, már nem akarok szembe úszni az árral. Felújultak régi kapcsolatok, előkerültek régen látott ismerősök, barátok. Ők sokat segítettek csupán azzal, hogy léteznek, hogy velem voltak, ha csak pár órát is. Mindezek mellett egy mélyről jövő fájdalommal nem tudok megbírkózni, egy talán sosem múló seb szüntelenül sajog és éget. Sosem múlik, mert aki gyógyíthatná, aki segíthetne...

Még mindig nem tudom jól döntöttem-e, amikor idejöttem. Ennyire nehezen nem vettem még akadályt.

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem vérre megy, erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb. - (Müller Péter)

Egy újabb négy napos hétvége, aminek az a különlegessége, hogy a születésnapomat is magában foglalja. Egy újabb születésnapot, amelyet pár régi hűséges barátommal töltök megint: Magánnyal és Könnyekkel.

Váram, hogy itt legyek ... azt hittem a költözés után véget érnek a magányos hétvégék, a könnyekkel eláztatott ünnepek. Reménykedtem, bíztam .... Miért? Mit vétettem?

Itt van szinte egy karnyújtásnyira és mégis ... mintha fényévek választanának el tőle.

Dacoltam a fagyos szelekkel, a perzselő pusztákkal, átvágtattam a fél országon ... ja ez egy másik mese... Ez itt a ketrecbe zárt oroszlán meséje. Nem kószálhatok szabadon, nem szerethetek szabadon ... csontomig hatol a kétség, néha nem is tudom miben reménykedem még. Hasztalan minden próbálkozás csak álmokat kergetek. Sötét van ... valahol messze pislákol a fény, de minél közelebb próbálok kerülni hozzá, annál távolabb lesz ... illúzió csupán?

Túl sok volt a változás, félek beleroppanok.

Mosolyogj, még ha szíved fáj is,

Mosolyogj, még ha nagyon nehéz is,

Akkor is, ha felhők takarják az eget. - Michael Jackson

Majdnem 2 hét telt el a költözés óta. Nem sokat javult a helyzet. Valahogy nem így képzeltem. Haza jöttem... visszatértem a városba, ahol születtem, ahol felnőttem, és ami nélkül nem is olyan nagyon régen még nem is tudtam elképzelni az életet. Most mégis annyira idegen, annyira rideg itt minden számomra, mintha egy távoli, idegen bolygóra pottyantam volna. Még az emberek is olyanok, akár a marslakók. Mitől változott meg minden? Vagy inkább én változtam meg?

Sétáltam a belvárosban, és figyeltem a járó-kelőket. A közöny, a stressz, a fejvesztett rohanás köszönt vissza mindenfelől. Rájöttem én is ilyen voltam valaha. Most visszakerültem a darálóba, ha elkap az örvény ismét ilyen leszek?

Elköltöztem. Nem tudom eldönteni jó vagy rossz ez a változás. Ért mindenféle hatás ez alatt a néhány nap alatt, kaptam hideget, meleget jócskán. Ebben a percben szörnyen magányosnak érzem magam és ez felülkerekedik minden máson...

Nincs mitől félned. Csak azt veszítheted el, amit el kell veszítened. És jobb, ha minél előbb megszabadulsz tőle, mert minél tovább marad, annál erősebbé válik. - Osho

Ma fordulópont következett be az életemben. Elég komoly fordulópont. Realizálódott, hogy július 27-től a fővárosban dolgozom. Állás már van, lakás még sehol. Picit meg is vagyok ijedve. Ez nem lesz egyszerű menet. Újra átköltözöm a fél országon. Életem legnagyobb részét Budapesten töltöttem, ott születtem, ott nőttem fel. 6 éve, mikor eljöttem, mondhatni teljesen új életet kezdtem. Ismerős terepre térek hát vissza, mégis idegen már ott sokminden... ismét új lakás, új munkahely, új emberek.

Nagyon furcsa álmom volt éjjel. Férjhez mentem. Gyönyörű menyasszonyi ruha, népes vendégség, templom ... minden, ahogy illik. Egy kivétellel. A vőlegény ugyanis egy nő volt. Na nem azért, mert leszbikus hajlaim törtek fel a tudatalattimból, hanem mert a vőlegény nem ért rá - mily meglepő -, ezért őt egy nő helyettesítette - na azt nem tudom megmondani miért pont egy nő. A gyűrűvel is volt némi probléma. Előszöris 3 db volt belőle - két karika és egy köves - és jól bevált szokás szerint a gyűrűs ujjamra akarták felhúzni, de én ragaszkodtam a középső ujjhoz.

Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart hatalmában, hanem ő vonz magához. (...) Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér. - Stephanie Meyer