Itt van szinte egy karnyújtásnyira és mégis ... mintha fényévek választanának el tőle.
Dacoltam a fagyos szelekkel, a perzselő pusztákkal, átvágtattam a fél országon ... ja ez egy másik mese... Ez itt a ketrecbe zárt oroszlán meséje. Nem kószálhatok szabadon, nem szerethetek szabadon ... csontomig hatol a kétség, néha nem is tudom miben reménykedem még. Hasztalan minden próbálkozás csak álmokat kergetek. Sötét van ... valahol messze pislákol a fény, de minél közelebb próbálok kerülni hozzá, annál távolabb lesz ... illúzió csupán?
Túl sok volt a változás, félek beleroppanok.
