Gyorsan telik az idő és nagyon lassan alakul ki az életem. Mozgalmas napokat élek meg, a rossz és a jó dolgok rohamosan váltják egymást, úgy csap át a helyzet hirtelen egyikből a másikba, hogy időm sincs feleszmélni. Annyi minden történt ez alatt az 1 hónap alatt, évekre is sok lenne. A költözés és a városi beilleszkedés nehézségein túl számtalan apróság nehezíteti a megnyugvást. Átgondolva mindenben van jó és rossz is.
- A ház fekvése miatt nem lehet felszerelni a parabolatükröt, így jelenleg tévéadás nincs a lakásban ... viszont nem is nagyon hiányzik, eddig is többnyire csak háttérzajként szolgált, legalább az árammal is spórolok.
- A fürdőszobában csöpög a melegvíz főcsapja, már-már inkább folyik ... viszont erre túl jó ellenpéldát nem tudok mondani, max. hogy még nem ázott el a lakás, mert nem felejtettem el elzárni, ha már nem volt rá szükség.
- Néhány konnektor is ráz a lakásban, valószinűleg elment a földelés ... viszont lehet hívni villanyszerelőt, aki megcsinálja:) Ez az előbbi pontra is érvényes, csak vízszerelővel, úgyhogy mégiscsak van jó oldala a dolognak, ha más nem az, hogy a költségek nem engem terhelnek.
- A munkahelyemen a dolgok elég rosszul indultak, valahogy minden összejött az első napokban ... viszont rendeződni látszik a dolog, kezdem magam ott is komfortosabban érezni.
- Nagyon sokáig úgy éreztem bekattanok itt a városban, egyszerűen nem találtam a helyem sem a lakásban, sem a munkahelyen, sehol ... ez is alakul, már nem megyek ki hányingerrel minden reggel az utcára és kezdem felfedezni a város szépségeit, kiváltképp azt, hogy milyen klassz kis helyen lakom (de azt hiszem erről már írtam korábban is).
- Egyik éjszaka, hajnali 2-kor arra ébredtem, hogy valaki erőteljesen próbálkozik bejönni a lakásba. Nagyon megijedtem, félig kómásan nem is nagyon tudtam mit csinálhatnék egyedül a feltételezett betörőkkel szemben. A félelemtől megdermedve álltam az előszobában amikor meghallottam, hogy egy ismerős hang (a szemközti szomszéd) nem túl csendesen perel valakivel, hogy mit is szeretne itt, merthogy nem itt lakik. A történet lényege, hogy egy erősen ittas állapotú úriember próbálta rámtörni az ajtót, miután eltévesztette a házszámot. Szó szerint! A beszélgetésből ugyanis világosan kiderült, hogy pár házzal odébb lakik emberünk... egy szikla gördült le rólam.
- A fiamat nem engedték 11. osztályba, újra kell járnia a 10.-et... viszont ez jó lecke neki és ő sem bánja annyira, mert most jobb lesz az átlaga, és arra a szakmára fog jelentkezni, amire eredetileg is akart, csak a gyatra eredménye miatt nem jutott be (legalábbis ezt mondja és ebben reménykedik).
- Tegnap elmentem egy barátnőmmel a Mekibe és ott felejetettem a táskámat. Először észre sem vettem. Sétáltunk a körúton, amikor odajött egy srác lejmolni. Jó arc volt, kertelés nélkül megmondta, hogy piára szeretne összehozni egy kis pénzt. Akkor vettem észre, hogy a táskám sehol. Persze rohantunk vissza a Mekibe... viszont a táskám meglett, semmi nem hiányzott belőle, szerencsére egy ottani dolgozó találta meg.
- Közel vagyok a kedvesemhez... viszont alig látom:( ez egyáltalán nem vidám és elég fájdalmas, meg ilyesmi...
Alapjában véve nem állíthatom, hogy üldöz a balszerencse. Talán eddig is voltak ilyen apró malőrök, csak nem figyeltem annyira oda rájuk. Ki tudja...
Az átalakulás érezhető, nemcsak megváltozott, de át is értékelődött minden ez alatt az időszak alatt. Jobban érzem már magam, kezdem elfogadni, kezdek beletörődni a helyzetbe...beletörődni...nem egy pozitív jelentésű szó. Majdnem olyan, mint az, hogy feladni. Van, hogy így is érzem. A hétköznapok, a munka, a lakás, a városi tömeg normálissá válik lassan. Felvettem a ritmust, egyre több sikerrel próbálgatok együtt mozogni a hullámzással, már nem akarok szembe úszni az árral. Felújultak régi kapcsolatok, előkerültek régen látott ismerősök, barátok. Ők sokat segítettek csupán azzal, hogy léteznek, hogy velem voltak, ha csak pár órát is. Mindezek mellett egy mélyről jövő fájdalommal nem tudok megbírkózni, egy talán sosem múló seb szüntelenül sajog és éget. Sosem múlik, mert aki gyógyíthatná, aki segíthetne...
Még mindig nem tudom jól döntöttem-e, amikor idejöttem. Ennyire nehezen nem vettem még akadályt.
