...Hogyan fonjuk újra a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút? Vannak dolgok, amiket az idő sem képes helyrehozni olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek. ...
Szerelmes vagyok. Visszavonhatatlanul és menthetelenül. Sokszor úgy érzem ismét reménytelenül. Annyi mindent próbáltam már, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, hogy végre KAPCSOLAT legyen a kapcsolatból. Nem tudom már mit tehetnék, minél közelebb próbálok jutni, annál jobban távolodik tőlem, már-már olyan érzésem van zaklatom. Minek higgyek, az ölelésének, vagy az "elfordulásnak"?
Ülök a gép előtt és nézem a fényképeit. Szinte látom, ahogy távolodik, messze, amíg teljesen eltűnik a szemem elől. És én ott maradok egyedül, a semmi közepén és még egy apró, kézzel fogható emlék sincs, amibe kapaszkodhatnék, amit megszoríthatnék. Olykor ordítani szeretnék, világgá kiáltani a kérdéseimet, hátha valaki tudja a miértekre a választ, hátha valaki segít végre. Aztán elcsitul a lelkem, összegömbölyödve végül elalszom és álmomban átélhetem újra azt az érzést, amit a karjaiban érezhetek, ahogy körbezár és kirekeszt minden gondot, bajt, s csak a melegség, a szeretet, a boldogság marad. Ezért érdemes. Ezért nem bírok elszakadni, ez az amit félek elveszítek, elfelejtek. Mégis talán épp ezért kellene ...
