Elgondolkodtam azon, mikor is mondhatjuk pontosan azt: szerelmes vagyok. Sokszor érezzük hirtelen ezt, aztán később rájövünk nem volt más, csak egyszerű vágy, múló fellángolás az egész.
Rákerestem a támára a Google-ban. Az alábbiakat találtam:
A szerelem egy összetett érzés, a másik ember egész lényére irányuló vonzalom.
Szerelem az, amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak Ő jár a fejedben, és hiába bánt, hiába gyilkol meg, nem tudsz haragudni rá. Mégis megölelnéd. Amikor olyat is megtennél, amit addig el sem tudtál volna képzelni.
Szerelem az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád. Mikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy mellette megnyugszol. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed... Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még te sem tudtál azelőtt magadról. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted,
gyűrötten, kócosan, mégis boldog vagy.
Szerelem az, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, és a szíved a torkodba ugrik, mikor hozzád ér. Amikor hírtelen mozdulatokkal magadhoz rántod, hogy érezd, fald, magadhoz láncold. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak őt kívánod.
Persze "A szerelem" meghatározása nem ennyire egyzerű, hiszen egy olyan érzésről beszélünk, ami mindenkinek mást jelent és mindenki8 másképpen él meg. Van aki soha nem tapasztalja meg, van aki többször is, van aki valóban átéli és van aki csak azt hiszi.
Amik itt felsorolásra kerültek, mind az "Én"-ről szól, és valóban a szerelem kezdetben önző dolog. Szeretünk valakit, azért, mert mi ettől jobban érezzük magunkat. És mi van a szerelmünk "tárgyával"? Mi a helyzet Vele? A szerelemnek, ha igaz és mély túl kell lépnie az önzésen azt hiszem.Miután megfogalmazódik mi is idézte elő és táplálja a szerelmet, el kell gondolkodni mit teszünk meg azért, hogy ez meg is maradjon.
Én köszönök minden csodás percet, amit vele tölthettem. Köszönöm, hogy megismerhettem azt az érzést, amit más nem adhat, nem pótolhat, ami nekem a boldogsággal egyenlő.
Mindent megtennék, hogy mindig mosolyogni lássam, hogy minden napja vidáman, "napsütéssel" induljon, és minden este mosollyal az arcán aludjon el. Mindent. Ha az kell, elengedem...mert szeretem. Már nem az a fontos mit adhat nekem, hanem, hogy mitől lesz boldog Ő.
Sokmindennek kellett történnie, hogy a félelmet, a fájdalmat elfelejtsem. Pedig mint minden nagy dolognak, ennek is egyszerű a megoldása. Gondold azt, nincs mit vesztened!Minden, ami innentől kezdve történik, csak ajándék lehet.
