Biztosan mindenki vett már rész szituációs játétkokon, a legtöbb ún. szakmai tréningnek alapvető eleme. Sokszor el is gondolkodunk helyzeteken. Mindkét esetben a történet azzal kezdődik, hogy: Tegyük fel - már csak az elmélet kedvéért -, hogy...
Nézzünk egy ilyen, első olvasatban abszurdnak tünő feltevést.
Tegyük fel, hogy bekerül a szervezetedbe, egy időzített bomba. A helyzetet az teszi érdekesebbé, hogy ennél többet nem is tudsz. Nem tudod mikor robban, és az sem biztos, hogy egyáltalán robbanni fog, mert lehet, hogy döglött ... vagy időben érkezik segítség ..., de ezek csak feltételezések. Ami biztos, hogy ott van, és hallod is az óra ketyegését... Tik...Tak... Mit teszel?
Mindenki másképpen reagálna ilyen helyzetben és abban is biztos vagyok, hogy kevesen tennék azt éles helyzetben, mint amit így elméletben gondolnak magukról. Először megfordul veled a világ, hiszen egy olyan problémával kerülsz szembe, ami konkrétan veled történik, azonban nem nagyon tudsz tenni ellene. Miután magadhoz térsz a sokkból - ha egyáltalán magadhoz térsz és nem a pánik uralja onnantól kezdve az életedet - minden átértékelődik, nagy elhatározások fogalmazódnak meg és akkor döntesz helyesen, ha ezeket tettek követik. Ha innentől kezdve úgy élsz, mintha minden perc az utolsó lenne. A dolgaid renbetételére, a vágyaid megvalósítására törekszel, a rossz dolgokon egyszerűen átlépsz és csak a jót engeded a közeledbe. Nem bonyolódsz hosszú, végeláthatatlan dolgokba, ami nem megy másra hagyod. Minden sürgőssé válik, hiszen bármikor kifuthatsz az időből ... vesztenivalód már nincs ... vagy mégis? Az elhatározás szép... működhet is, s ha az a bomba mégsem robban, akkor sem bánod meg, mert csak azokat váltottad valóra, ami egyébként is tervezve volt az életedben. Mégis, ha azt ez egyet, ami a leghőbb vágyad volt, amiért hitted, hogy érdemes volt élni nem sikerül beteljesíteni, a robbanás pillanatában azzal a tudattal távozol, hogy mégiscsak vesztettél.
